2025: de mit keres Trump veje Libanonban?
Izrael és Törökország is kihasználta Biden béna kacsa elnökségét, de most jön a feketeleves. Sayfo Omar írása.
Izrael és Törökország is kihasználta Biden béna kacsa elnökségét, de most jön a feketeleves. Sayfo Omar írása.
Gálhidi György szerint a pénz nem számít alapon fogják megrendezni a 2034-es labdarúgó-vb-t.
Súlyos bűncselekmények kerültek szóba – a szűkszavúan nyilatkozó rendőrség egyelőre nem erősítette meg az értesüléseket.
A Mandiner korábban megírta: a feltételezett támadó X oldalán bizarr posztokat osztott meg, amelyben Angela Merkelt és a német kormányzat politikáját kritizálta.
Nem erre számított, a gondok csak tornyosultak a világ egyik leggazdagabb országában, pedig elsőre jó kiugrási lehetőségnek tűnt az Abhá FC-nél elkezdett munka a magyar edzőnek.
Amióta a FIFA hivatalosan is bejelentette, hogy a 10 év múlva sorra kerülő világbajnokságra a közel-keleti országban kerül sor, máris grandiózus tervekről hallani.
A mérnöki tudás és a mesterséges intelligencia legjavát rakják bele Szaúd-Arábia presztízsvárosába; a 170 kilométer hosszú mesterséges városban egy Magyarországnyi lakos él és dolgozik majd.
A 2030-as tornát Spanyolország, Portugália és Marokkó rendezi közösen, míg 2034-ben a Közel-Keleten lesz a világ szeme.
Az arab vezetők megtárgyalják, hogy mit várhatnak a januárban érkező Trump adminisztrációtól.
A szerencsejáték-őrült focisztár bizonyította: felépült súlyos térdsérüléséből.
„Nagyon boldog vagyok a klubnál, jól érzem magam az országban, szeretném még folytatni a játékot” – jelentette ki a 39 éves világklasszis.
Szappanos Péter akár az EKL selejtező 4. köre előtt távozhat a Pakstól.
A portugál világklasszis gólt szerzett, az al-Nasszr mégis elveszítette a szaúdi szuperkupát.
Az elhurcoltak között az ENSZ 13 alkalmazottja, különböző segélyszervezetek több mint 50 munkatársa, valamint egy nagykövetségi alkalmazott van.
Még több sztárra vágynak a Közel-Keleten, de már sokkal fiatalabb futballistákra.
Súlytalan volt és Európa befolyásvesztését mutatja a svájci békekonferencia, melynek kudarca után a szaúd-arábiai folytatás hozhat megoldást Somkuti Bálint hadtörténész és biztonságpolitikai szakértő szerint, aki azt is elmondta lapunknak, miért gondolja így.
Megint nehéz helyzet van a Gázai övezetben, és ha megindul a rafahi hadművelet abban a formában, akkor Izrael átlépi a vörös vonalat. Interjú.
Sportszerűséggel nem vádolható a jelenet.